Olyan szép

Olyan szép 

de a szavak közötti másodpercek felemésztik a lényeget, mellékutakat növesztenek, megosztják a figyelmet, gyengítve az intenzitását a tárgy jelenlétnek, és így sebezhető lesz a felgyülemlett sebezők által. De ez nem feltétlen alakul így, sőt szabad a gazda, mindenki azt csinál amit akar. Nos jó, persze néhány áttételen át kell vergődni a gondolatnak, de aztán eljuthat oda ahonnan már nem akar tovább. Szerintem. 
Jézusom, pedig milyen tél van, tiszta rózsaszín a ég meg kék, madarak szálldosnak, fel felvéve a Göncöl szekér formációt ( a madarak percenkínt több száz csillagkép formációt vesznek fel). Ezek nem mentek Afrikába. 
Meg én se. Anyu ebédet főz én meg öregszem. Nem baj úgy is öreg akartam lenni.
Nem is azt bánom, hanem hogy rossz az átvitel a kommunikációkba ( pedig az tök fontos anyagcsere, anélkül olyan mintha nem tudna lélegezni az ember)vagy csak én csinálom rossz átvitellel és ezt látom a világ tükörbe. Minden esetre vannak dolgok amiket néha ki se merek mondani, pedig tök szép dolgokról jutnak eszembe, ezért sem merem kimondani őket nehogy összerondítsam, vagy mi. Áhá most jut csak eszembe, lehet azért nem mondok ki dolgokat, mert attól tartok nem elég erős bennem mondanivalóm tárgya, s mégis arról ejtvén szót, a figyelmemet kitöltő egyéb tényezők is belekeverednének beszédem tényleges tárgyába, felhígítva ne adj Isten beszennyezve azt. És ez borzasztó. Meg félelmetes is, ha belegondolok, hogy tudatalatt hogy szennyezem és hígítom a szép fogalmakat. Nem csoda hogy inflálódnak a szavak, és már csak ügyes szójátékokkal, körmönfont körmondatokkal lehet bármit kifejezni, hisz én magam is hígítom őket. 
Az kéne, hogy csak akkor beszéljen az ember valamiről, amikor már nem tud nem beszélni róla , és akkor is  eget rengető óvatossággal ügyelve a fogalmak tisztán tartására. Az meg gyanús, ilyen tiszta beszédre alkalmas létállapotot,  a tiszta, korrekt életvitellel lehet előidézni.   
Micsoda felfedezés, gratulálok öregem, inkább szemetet szedtem volna az erdőbe.