Noha Béla

Noha Béla nagyobb mennyiségű égetett szeszeket hagyott magaután a minap, mára már télleg kezdek kikelni egy napfényesebb régióba, mégis ma reggel az indíttatást váró fetrengésem közepette az álmoktól meleg ágyikóba az a sirány jutott eszembe, 
 hogy úgy élek itt mint aki valamit várna. Mint aki kitalál ugyan programokat magának de igazán nem ezeket akarja csinálni. No!!! hát akkor mit akar?? Kérdem én először is. Másodszor, mi az, ami gátolja hogy ne azt csinálja? Harmadszor pedig az is eszembe jutott hogy ezek is kis korszakokra oszthatóak fel. Hogy az ilyenfajta érzéseim korszakokba, hullámokba jönnek elő. Meg még az is fordult egyet a fejembe, csak a teljesség kedvéért, hogy néha az  bajom, hogy tulságosan belemélyedek bizonyos projektekbe, és így nem látok ki belőlük, lokálisan. Néha meg az hogy nincs mibe belemélyedni, nincsenek kis értelmetlen ugyan, de színes kis kalandok, és ezek az értelmetlen de színes kis kalandok, amik az ízét adnák az életnek. No igen „ az Élet vagy a Lét”

Ja másrészt még mindig vannak a láthatatlan fonalak, viszont tegnap először szemet vettetett magára egy másik lány. Hm hát ilyen az élet. Persze ezt pusztán lélekélénkítő kis játékszernek tekintem, semmi komolyságot nem tulajdonítok neki.

Arról beszélt Hankiss Elemér, hogy az állatok jobban megélik a Létet, mint az emberek, mer mi a felszínen csúszkálunk. S ezt megéltem. Ez volt ma a nagy kalandom.