Különös, hogy néha reggel felébred az ember

Különös, hogy néha reggel felébred az ember akkor, amit előző este eltervezte. 

Különös, hogy mennyi mindenben van része, és hogy ezeknek a tudatosítását illetve tudatból való kizárását, milyen szempontok szerint végzi.

Különös, mikor az egyén hosszas kutakodások, terepszemlék, és elemzések után, kivezető ösvényt lel az illúzióból, s csak meglegyinti a hatalmas egységnek a fuvallata, (amelyben az ő különállósága, s fiatalkorában vérrel verejtékkel megszokott magányos egyedisége szerteoszlik ) miként lohol, oson futólépésben visszafelé a megszokásaiból habarcsolt mechanizmusain keresztül oda, ahonnan nemrég még kikirándulni vágyott.

Különös, hogy látja és nem látja egyszerre minden pillanatban ahogy töredékest játszik. Milyen kis bohókás lényegtelenkedésekkel tölti ki az időt. Apró arc játékokkal. Az évek során egész simára csiszolódott gesztus kavics partjainkat mosatjuk az átáramló csíben. És nagy vidáman nézegetjük mint a tengerparton gyűjtögető gyerkőcök.