Kényszerített légmozgás

Talán majd holnap odaadja Mr. John McCnoei a szolgálóknak ígért pénz-részesedést, merthogy 2 hete bankrablást végzett, mert megtébolyodott az apja (vagyis hát szerintem nem tébolyodott meg, de a cselekedeteire egy olyan ember, aki nem ismeri a helyzetét, a tébolyodott szót illesztené), és arra kényszerítette, hogy a világ legjobb szemorvosát szerezze meg neki (kúráltatás céljából), aki viszont igényelt ehhez egy fehértéglából épült piramist, máskülönben felfedi ország-világ előtt a híres regényíró titkát, hogy régi-régi elfeledett, vagy soha elő nem került írók műveiből vesz ihletet, vagy újabban egy az egybe az egészet meghagyja csak a szerző nevét változtatja meg (és bizony így volt ez az első művével is amely híressé tette). De valójában nem Mr John McCnoei a neve, sőt ilyen név nincs is, ezt ő maga találta ki művésznévnek még gyerekkorában, igaz 9 éves kora után soha nem használta. Szóval, az igazi neve Gyömbér Ede. Nos, hát igen. Ezért próbált mindig álnevet találni, mert ő se szerette ezt a nevet. Felnőtt korára már már el is felejtette, hogy valaha is így hívták, mert 15 éves kora óta (amikor iskolát váltott) mindenkinek úgy mutatkozott be, hogy "Jó napot kívánok, a nevem Herczeg Tamás". Így mindenki azt hitte, hogy ez a neve. No de nem is ez a fontos, hanem, hogy amikor ez a Herczeg Tamás 35 évesen (akkor már 20 éve mint Herczeg Tamás élt.) az utcájukban az első szülött fiát lovagolni tanította a saját anyján, persze nem olyan értelemben, bár az igaz, hogy az utcán járó-kelők elég furcsán néztek rájuk, sőt még a rendőrséget is kihívták, bár ez már később volt a bankrablásnál. Szóval a fiú minden áron lovagolni akart, és tekintve hogy mindössze 6 éves volt, még nem fejlődött ki az egyensúlyozó érzéke odáig, hogy egy igazi lovon fenn tudjon maradni, így a saját anyja hátára ült (mert az apjának térdműtétje volt még 6 évvel ezelőtt, egy balul végződő verekedésből származóan). Szóval egy szép július 28-i (Szabolcs nap) napon, Tamás éppen az anyja hátán ült (merthogy Herczeg Tamás fiát is Tamásnak hívták), és próbált fennmaradni, miközben az ugrált – már amennyire négykézláb ugrálni lehet – rugdalt és még prüszkölt is. Az apja, Tamás pedig hátulról rángatta a két vállánál fogva és közben ezt mondta: "Lovagolni akarsz mi?!, na most lovagoljál!" Ezt úgy mondta, hogy összeszorította az állkapcsát, hogy a hátulsó (az őrlő) fogai meglehetősen erősen egymásnak feszültek, s csak egy kis rés nyilt a száján amin kijött a hang, ami épp ezért fülsértően magas volt. Erre figyelt fel az öreg Gyömbér, aki ugyanebben az utcában lakott, és műgyűjtő volt. Amikor meglátta, hogy mi történik az unokájával, hirtelen valami végigfutott rajta, villámgyorsan bevillant valami az agyába: egy emlékkép még régről, nagyon régről, még talán más időből is. És: három katonát látott, ahogy egy csupasz szobában meztelenül mindegyik egy-egy fogkefét tartva a kezében a süss-fel-napot énekelve a szoba közepén csüngő villanykörtét tisztogatják, oly módon, hogy azt közbeállva háromszor végighúzzák a fogkefét az égőn (a dal ütemére), majd egy lépéssel mindenki az előtte lévő helyére áll, és minél jobban letisztítják az égőt, annál világosabb lesz. És ez a világosság már az öreg Gyömbér fejében volt, és egyre csak erősödött. Fény, szinte elvakította, épp csak árnyakat látott már amikor a feleségét (Gyömbérnét) szólítva: Vakutkurva! – így szólította – kétségbeesetten próbált kimenni a szobából, csak elhagyni a helyet ahol ez kezdődött. De az egész galibát okozó hiba az volt hogy az újonnan beszerzett antik "Kétágú Nagyvillát" (merthogy műgyűjtő volt) épp az ajtó melletti polcra tette a villákkal kifelé, így amikor a szekrényt az ajtónak hitte a nagy lendületben, pont belefutott a két villa a két szemébe (ami kék volt). Így megszünt az a csekély látása is ami eddig volt. De az igazán különös az volt, hogy a most a fejéből (pontosabban a szeméből) kiálló antik "Kétágú Nagyvilla" a szembe való behatolás közben megsemmisítette azt a receptor-gócot, amely az agyba viszi (pontosabban vitte) a fájdalom érzetet. Nos, ha nem semmisült volna meg ez az ideggóc, akkor 2 másodpercen belül fájdalmában hal meg, így viszont azt hitte, hogy véletlenűl kirugta az ajtótámaszt, ő pedig bekerült a középszobába (ahol ugye nincs világítás), legalábbis a hallott zaj után ez volt számára a legvalószínűbb. (Majd elfelejtettem. Ez az öreg gyömbér – nem tudok rá jobb szót – kibaszott takarékos volt. A szomszédok pl. úgy szólították egymásközt hogy a "Takarékos Gyömbér", de ha bedühödtek akkor még azt is mondták rá hogy "Fösvény Gyömbér", sőt egyszer meg is viccelték és vettek neki egy jegyet egy színielőadásra, melynek az volt a címe, hogy a Fösvény. Ez az ember egy év alatt 25-ször vágta el a lift zsinort, hogy ne kelljen lift-bért fizetni; 5 takarítónőt molesztált el, csak hogy ne kelljen takarító-bért fizetni, a folyosón és a lépcsőházban mindig gondosan kicsavarta az izzókat, és eladta a piacon az összeset, hogy ne legyen világítás amiért pénzt kéne fizetni, és így volt ez a középszobában is, ezért úgy oldotta meg a világítást hogy az ajtót mindig nyitva hagyta aéz ablakos és a középszoba között, így bement a fény. De az a nyavalyás ajtó iszonyú könnyen becsukódott, és ha becsukódott, akkor utána nehezen nyílt, ezért egy ajtótámasszal volt kitámasztva.) Szóval most azt hitte, hogy a koromsötét középszoba rabja lett. Rettenetesen felkavarta ez az esemény a jó öreg Gyömbért, és megfeledkezve róla, hogy felesége csak késő este fog hazatérni (már egy hete mondta neki pedig, hogy nem lesz otthon, mert kapott egy mozijegyet a barátnőjétől, és hogy ez egy különleges nap, mert ma levetítik az összes idáig elkészült Amerikai nindzsát, az elsőtől a legutolsóig.), ingerülten és egyben izgatottan hívta hát a feleségét: "Vakutkurva!!! Hol a köndörménybe vagy?! Nyisd ki az ajtót azzal a gyurgyó puncsos kezeddel!" Aztán hirtelen ráébredt a helyzetének okára. A teljes káoszban lévő agya iszonyú gyorsan öntötte a lehetőségeket, amelyből aztán kiválasztotta a már régóta kisértő rögeszméjét. Kristálytisztává vált előtte, hogy az egész a fia műve, ő lazította ki az ajtó támaszt, ő küldte el a feleségét (hogy ne segíthessen neki), és direkt felizgatta a produkciójával, tudván, hogy akkor majd a középszobában fog nyugalmat keresni, és akkor huss bezárul a kalitka. És az okát is tudta, hogy miért (és egy kicsit büszke is volt a fiára, hogy ilyen cseles fondorlattal próbálja elhallgattatni) tette ezt. Az utcán a fiát lovagolni tanító Tamás hallotta apja segélyhívó kiáltását (pedig a jobb fülére nem nagyon hallott), és a mondat szerkezetből azonnal tudta, hogy az apja ez. És mielőtt az apja segítségére indult volna egy furcsa érzése támadt, és ezt ki is mondta: "Ez már egyszer Valahol Valamikor megtörtént", már sokszor volt ilyesmi érzése, de ezt most nagyon erősen érezte, mint ha valóság metszetet fedezett volna fel, hatalmas érzés volt ez, de vége szakadt, mert a felesége és a gyereke is látták, hogy valami nagyon különös történik vele és nem akartak kimaradni, így először csak kérdezték "Na mi van? Begolyóztál?", aztán a felesége rázni kezdte a két vállánál fogva, a gyerek meg rúgta (már régóta meg akarta rúgni az apját, amiért olyan erősen rángatta lovaglás közben, így most örült a helyzetnek, hogy még jót is tesz). Tamás erre kénytelenül visszatért testébe és régi helyzetébe, az egészből csak egy szó maradt meg, amit önkénytelenül el is mondott mindenkinek és ez ez volt: "Kényszerített légmozgás". Még emlékezett is, hogy honnan jött ez a szó az elméjébe. (Az első novella volt amit publikált a saját – Herczeg Tamás – nevén). Eloszlatta a még megmaradt dezsávű érzését, és az apja segítségére rohant. Amikor felért a 6. emeletre (lépcsőn ment mert a lift nem működött), bement a lakásba, és meglátta, hogy az apja egy a fejéből kiálló antik villával sétálgat fel s alá a lakásban, és láthatóan elmélyülten gondolkodik, csak egy szó tudott kijönni a száján, az is nehezen ment, a meglepetéstől megmerevedtek a légzőizmai, csak annyit mondott: Hugyoshurgyó. A szó hallatán, ha lehetséges még világosabbá vált az öreg Gyömbérnek a helyzet, az odáig fenn maradt csekély kétséget orkán szerűen söpörte el e szófordulat, kiegészült a kép, a halálnál is biztosabb lett benne, hogy a fia juttatta be a középszobába, hogy aztán egy nagy krumplis zsákba rakja, kivigye a reptérre, és bedobja a Csaurangya-szigetekre küldött krumpliszállítmány közé. (Köztudott, hogy a Csaurangya-szigeteknek a külvilággal egyetlen egy összeköttetése van, az ötven évenkénti krumpliszállító gép.) Mindezt azért, mert fél, hogy az apja egy napon kikotyogja egy újságírónak, hogy a híres Herczeg Tamás azt a művét, amivel világhíres lett, 2028-ban nem is ő irta, sőt egy szót se írt belőle az egészből, csak a nevet változtatta meg a mű végén (az aláírást), a többit, úgy ahogy volt, lemásolta. Valójában egy ismeretlen seggfej írta még 1998-ban. Ezt egyébként Herczeg Tamás hat évvel korábban mondta el az apjának, annak a fiának a születésnapján, akit öt perce még lovagolni tanított az anyján. Azon a napon (főleg a kerti-szülinapi-rendezvény alatt) igen sok alkoholt fogyasztott (egészen pontosan 9 és fél korsó sört (kb. 4,75 liter) juttatott be és 0,75 litert juttatott ki szervezetéből szájnyílásán keresztül. A 10. korsó fele elfogyasztása után, ivótársa Fanta Fáraó, megkérdezte, hogy ízletes volt-e a sör, de ez a kérdés Herczeg Tamás hasizmait olyan tornára késztette, hogy a 25 másodperccel korábban elfogyasztott sör most visszakerült a korsóba, mire Tomi így szólott: "Na most má nem olyan ízletes", erre újratöltötte cimborája korsóját is.) Ahogy kezdett este lenni, előjöttek jól az érzelmei, meg az alkohol is segített, és persze azon a napon született egy fia, így olyan érzése támadt, hogy legalább az apjának tudnia kéne a titkát, és ez a gondolat addig nyüstölte, amíg el nem mondta neki. De aztán mikor már előtte állt, sőt már el is kezdte, akkor valami visszahúzta, és csak egy részét mondta el végül. Az apja csak annyit tudott meg, hogy nem ő írta és hogy csak lemásolta, de azt már nem árulta el, hogy igazából hogy jutott hozzá a mű. Azt mondta, hogy találta. (Így zajlott a belső genygerdőnző által visszahúzott Herczeg Tamás füllentése: – És honnan szedted az eredetit – kérdezte az öreg Gyömbér – azt honnét szedted? – Hát... aaa aztat aonnét a ...melyiket az eredetit? – Azt. – Ja, azt találtam..." Pedig dehogy találta.) 2023-ban történt, hogy épp németországban töltötte élete azon időszakát, és mint már nem egyszer, épp akkor is nikotin függését akarta megszüntetni, és mint már nem egyszer, megint rájött, hogy semmi értelme, hogy sokáig éljen (mindig rájött erre, ha abba akarta hagyni a dohányzást), elhatározta, hogy azon nyomban abbahagyja ezt a fölösleges önkínzást és szerez cigarettát, de a probléma az volt, hogy túj jól ismerte magát, és abban az időszakban, amikor le akart szokni, soha nem hordott magával annyi pénzt, hogy megszeghesse megállapodását, ezért elhatározta, hogy ha kell, erőszak útján, kiszed egy doboz cigarettát egy automatából. Épp az ötödik automatát próbálta jobb belátásra téríteni, egy előzőleg nekitámasztott kerékpár segítségével. Ekkor már nagyon dühös volt, de főleg azért, hogy meg fogja szegni a megállapodását. A 18 sebességes versenybicikli tizennegyedszerre csapódott neki a cigaretta automatának, amikor berepült a hátsó sárhányó is, de ami igazán fontos, hogy megjelent a járdán (épp akkor, amikor a sárhányó földet ért), még csak a horizont szélén – mert egy bucka volt az utcában, egy kis emelkedő – egy ember, aki nem ment át a másik oldalra, látva a cigarettavásárlást. Tamás még nem vette észre, és gondolván, talán tizenötödszörre sikerrel jár, újra meglendítette a kerékpárt, de nem történt számára érdekes változás. Eközben 5 méter közelségbe ért az ember (élete delén lévő, kellemetes külsejű férfi) és megértően mosolygott, mint aki nagyon is ismeri ezt a problémát. Ez a gesztus persze csak jobban felidegesítette Tamást, viszont eszébe jutott hogy kérhetne is ettől az embertől egy pár szál cigarettát (kezébe vette a "kerékpárt" hogy hatásosabb legyen), így németül megkérdezte hogy kaphatna-e néhány szál cigarettát, bár az ember nem németnek nézett ki, így nem várt semmi jót (ráadásul nem is a legudvariasabban kérte). Az ember megértette viszont, és válaszolt is ékes német nyelven. Azt mondta, hogy:"Nem leszek hóhérja gyenge lelkednek még értelmetlen akaratod fölött sem." Ezt egy három soros versbe szedve mondta, amelyik minden sora összerímelt, és kedves dallama volt. Herceg Tamás nem abban a hangulatban volt, hogy értékelni tudja az effajta produkciókat, így először azt kérdezte hogy: "Mi van?!" aztán minden erejét összeszedve az ember fejének lendítette a biciklit. Az ember fejének lendítette a biciklit. Az ember elterült a földön betakarózva a biciklivel, és nagyon úgy tűnt Tamásnak hogy hullává változott (ez így is volt). Tamás átkutatta a zsebeket és talált egy doboz cigarettát, amiben 8 szál volt még, egy pénztárcát amiben 350 márka volt papírpénzben és 34 fémpénzben, ezenkívül a pénztárca egyik tasakjában ott volt egy köteg papír, amire ceruzával volt írva és eléggé el lehetett olvasni, ezt ugyan zsebre tette, de azért jobban örült a ZIPPO-nak, amit a nadrágzsebben talált. Csak négy órával később nézte meg alaposabban a teleírt papírokat. Az első lap tetején ez állt: "Kényszerített légmozgás". Gondolta, ha már kinyiffantotta, akkor legalább elolvassa a levelét (először azt hitte, hogy egy levél valami baráttól). Amikor végig olvasta, a hideg rázta ki, aztán azt hitte, hogy alszik, és a saját agya szórakozik vele, végül letisztázta, hogy nem akar megőrülni, ezért elhatározta, hogy nem gondol rá többet. Aztán öt évvel később egy pályázatra küldte be, amit aztán megnyert, de a pénzt végül egy árvaháznak ajánlotta fel, az meg elfogadta. Nem tudta, hogy volt-e gyereke, vagy családja annak az embernek, de biztos, ami biztos, ő azért megpróbált könnyíteni a lelkén. Sikerült is, és azután tömérdek művet küldött be ismeretlen szerzőktől pályázatra, de a leghíresebb az első könyve maradt. Híres ember lett, meggazdagodott, megházasodott, még egy fia is született, és most ott állt az apja lakásában, ahol az apja egy antik villával a fejében sétálgat, és épp nagylevegőt vesz, hogy reagáljon a fia 5 másodperccel azelőtti megnyilvánulására. Hosszan vette a levegőt, s aztán belekezdett. Elmondta, hogy már régóta számított erre az aljas cselekedetére, és azt is elmondta, hogy nem mondta el odáig senkinek a titkát, és hogy nem is szándékozott, ezért fölösleges volt kitervelnie, aztán véghezvinnie ezt az egész kalamajkát. Aztán elmesélte, hogy még 4 évvel korábban készített egy magnókazettát, amire rámondta az egész történetet, amit tudott, úgy hogy közben a háttérből egy Mendelssohn-szimfónia szólt, aztán odaadta ezt a kazettát az Alaszkában élő Kőrösi Csuma Nándor barátjának, és megkérte rá, hogy amennyiben nem kap tőle havonta egy levelet, aminek az egyik felén Grósz Károly van meztelenül, akkor juttassa el a kazettát a magyar sajtónak. Végül pedig felszólította a fiát, hogy mihamarább nyissa ki az ajtót. (A történet a levéllel perzse blöff volt, nem volt semmiféle ismerőse Alaszkában, pláne nem olyan, akit Kőrösi Csuma Nándornak hívtak, de a leggyengébb pontja még is az volt a sztorinak, hogy egy regényben olvasta, amit a fia lopott, ráadásul már háromszázszor elsütötte ezt a módszert a fiának, persze mindig más volt a tárgya, és utána mindig beismerte, hogy füllentett.) Ami igazán kikészítette Tomit, az az apja monológjának utolsó előtti mondata volt, amiben tudtára adta, hogy amennyiben 15 percen belül nem engedi ki a szobából, akkor nem restell kiabálni is akár, majd szellemesen hozzátette: "És remélem, nem kell részletezni, fiacskám, hogy mi lesz mondanivalóm tartalma." Szegény Tomi lelkivilágának egy kicsit sok volt ez az előadás, mind látványban, mind tartalomban. Többféle rettenetes érzés keringett az épp elboruló elméjében, amik végül a helyzet gyors elemzése után átvették az irányítást Tomitól. Szegény Herczeg Tamás hiába próbált úrrá lenni önmagán, nem tudott mást tenni apja nemmindennapi produkciója után, mint kirántani az antik villát az apja fejéből és 3 perc 46 másodperc múlva egy az Országos Takarék Pénztár alkalmazásában álló pénztárosnő fejébe belenyomni. Mit ad Isten, Tamásnak sikerült pont úgy eltalálni a pénztárosnő fejét, hogy azt az ideggócot, ami a fájdalomérzetért felelős, ugyancsak megsemmisítette a kedves antik villa. Ezt a pénztárosnő egy "Ki oltotta le a villanyt"-tal letudta. Herczeg Tomi azonnal kihasználta a helyzetet, és így szólt: "Jó napot kívánok, a nevem Herczeg Tamás, az áramszünet-elhárítóktól jöttem, mint láthatja áramszünet van, de biztosíthatom, hogy 5 percen belül újra világos lesz." (Ez hazugság volt.) Tomi könnyűszerrel kipakolta a kasszát, és aztán mint ha mi sem történt volna, az ajtó felé indult, de a probléma ott volt, hogy a biztonsági őrök már kezdték visszanyerni az eszméletüket a jelenet okozta röhögőgörcsből, és most már fegyverrel kényszerítették, hogy fogadja őket szolgálóvá, majd azt meghálálván 5-5%-ot adjon nekik a pénzből, és akkor ők segítenek kijutni a bankból. Mit tehetett szegény Tomi, azt mondta, hogy most nagyon kell sietnie, de biztosíthatja őket hogy másnap visszamegy és akkor akár 10-10%-ot is hajlandó lesz adni. A két őr persze újból röhögőgörcsöt kapott, ahogy meghallotta, hogy milyen kispályás módszerrel próbálja átrázni őket ez a fejbe antik villát szúró bankrablófajzat. Az utolsó köbcenti levegőjét is felhasználva imigyen szólt az egyik: "Hülyének nézel minket, te kedves antik villát fejbe beszúró bankrabló?" Erre Tomi újra csak azt mondta: "Jó napot kivánok, a nevem Herczeg Tamás" ezt azért hozta az őrök tudomására, mert azt szerette volna hogy a továbbiakban így szólítsák, mert az előbbi jelzősorozat egyáltalán nem nyerte el tetszését. Ebben a pillanatban a biztonságiőrök tüdeje realizálta a helyzetet, és sürgősen elájulásra késztette a szervezetüket, mert máskülönben képtelen elegendő oxigént termelni. Így Herczeg Tamás könnyűszerrel ki tudott sétálni a két kábult test között. Egyenesen az utca végén lévő orvosi rendelőbe ment, ahol régi ismerőse, Fanta Fáraó volt az ügyeletes, és emellett a világ legjobb szemorvosa (volt is egy érme aranyból, amire az volt írva, hogy a "Világ legjobb szemorvosa"). De 6 évvel azelőtt Herczeg Tamás kapcsolata látszólag felfüggesztődött Fanta Fáraóval. A már említett mulatságon (a fia születésnapján) együtt iszogattak, de akkor már Tomi elég rossz passzban volt, így amikor Fanta Fáraó barátságosan hátbaveregette cimboráját, és azt mondta: "Hát Kedves Barátom, mit tett velünk mó megin ez a Kurva Élet, há nem Apa lettél", akkor Tomi legyengült teste kajakra megfejelte az előtte álló embert, akit egyébként Arnoldnak hívtak, és provokációnak érezvén a gesztust beleüvöltött a jobb fülébe szegény Tamásnak, amivel kezdetét vette Tomi jobb fülére halláskárosult élete, de ez a sajátos információátadás ami egyébként a "Van valami baj?!" kedves mondat volt, csak mint egy tájékoztató, hogy pozdorjává fogja aprítani a csontjait (ezt az üzenetet Tomi is kiolvasta Arnold szeméből), és már kezdte is volna mentegetni magát, de az alkohol és a rúgás okozta zavartól csak egy félszavakból álló szövegmassza ömlött ki a száján, ami valójában egyetlen kifejezés volt sokszázszor egymás után elmondva hogy: "Várj má". Nos, Arnold nem várt. Öt perc múlva Tomi a földön feküdt, és mintegy utolsó üzenetként szolgáló szavakat próbálva mondani, magához hívta Fanta Fáraót és ezeket a szavakat mormolta a fülébe: "Szembeturkáló Fasztarisznya". Gondolom a hátbaveregetést köszönte meg íly módon, ami aztán a Fáraót hatalmas haragra gerjesztette (nem szerette, ha így szólítják), és belerúgott még hármat a fejébe szegény Tominak, és közben tudatta vele, hogy ha mégegyszer az életben beszélni akar vele, akkor építtessen neki egy piramist fehértéglából. Erre még egy hónappal később is emlékezett amikor felébredt az intenzíven. Szóval hozzá tartott most Tomi, gondolta, hogy ha megmutatja, hogy megvan a pénz a piramisra, akkor segít majd neki és visszaadja apjának a látását, és akkor nem gyanúsítja többé az öreg Gyömbér semmilyen cselszövéssel, és ami a legjobban érdekelte, nem fog kiabálni, és nem fogja elmondani senkinek a titkát, amivel egy pillanat alatt olyan nagy változások történnének Tomi életében, amilyeneket ő egyáltalában nem akar. (Az alaszkás történetet már unta, azzal nem törődött.) Az út kb 2 percig tartott, és ezalatt a 2 perc alatt fel se fogta, hogy annyi pénze van mint még soha életében nem volt, és hogy jelenleg egy fehértéglából felépülő piramisra szánja. Azért nem jutott ez eszébe, mert más dolgokkal foglalkozott épp az agya. Először lejátszotta magában, hogy mit fog mondani a Fáraónak, aztán eszébe ötlött a lehetőség, hogy a Fáraó szóba se fog állni a piramis nélkül. És akkor Tomi agyába először villant egy apró kétely a megoldásával kapcsolatban, arra gondolt, hogy lehet, hogy van más, egyszerűbb megoldás is, de aztán gyorsan elhessintette, gondolván, ha már idáig végigcsinálta, akkor most már nem változtat semmin, másrészt pedig ez is működik. Megérkezett. Amilyen gyorsan csak tudta, elmesélte a sztorit a Fáraónak, aki azt mondta, hogy szívesen segít neki akár a pénz feléért is, meg azt is mondta, hogy azt a dolgot a piramissal csak viccből mondta, és hogy örűl hogy így 6 év után újra látja. Gyorsan összepakolta a cuccát, amiket szükségesnek talált és 3 perc 24 másodperc múlva már az öreg Gyömbér szobájában voltak. Az öregy még mindig biztos volt a dolgában, és hangosan számolta a másodperceket a 15 percből. A szobában állt Tomi, a Fáraó és az öreg Gyömbér. Sokáig álltak ott. A Fáraó egy táskát tartott a bal kezében. Tomi egyre idegesebb lett, és mondta a Fáraónak, hogy hát vzsgálja már meg, vagy csináljon már valamit, erre a Fáraó azt mondta, ne idegesítse fel, hanem hagyja gondolkodni. De csak álltak, az öreg Gyömbér meg fel s alá mászkált és közben számolt (már elfelejtette, hogy hol kell megállni, de azért csak számolt). 798-nál járt, amikor megkérdezte a Fáraó, hogy: "Biztos, hogy nincs semmiféle ragályos szembetegsége, mint például szemtermesz?" Tomi már nagyon nyugtalan volt, ezért erre a kérdésre nagyon röviden válaszolt: "Igen", és a hangsúlyban az is benne volt, hogy jobban örülne, ha csinálna is már valamit. De ez a válasz nem volt kielégítő a Fáraónak, ezért két alkarját (párhuzamosan egymással) föl-le mozgatta kétszer, úgy hogy a bal kezében lévő táska tartalma ezért hangosan megcsörrent, és közben azt kérdezte, hogy: "Most van vagy nincs?" Tomi minden agresszióját visszafojtva válaszolta, hogy: "Bazdmeg NINCS, NINCS, érted bazdmeg NINCSEN". A Fáraó erre jobb kézfejét vízszintesen hasmagasságba emelte és utána 5 centiméterrel lejjebb engedte mint ha nyomna valamit, és közben azt mondta, hogy: "Nyugi, ki kell gondolnom, hogy hogyan kezdjek hozzá." Az öreg ekkor már 806-nál tartott. Ott álltak egészen amíg 814-ig elért, akkor odalépett a Fáraó az öreg Gyömbérhez és kibaszta az ablakon. Meghalt az öreg Gyömbér.