Jaj olyan boldog vagyok

Jaj olyan boldog vagyok, el kel hogy mondjam!!! minden olyan jól alakúl, ilyenkor mindent aztán a végletekig szépnek látok.
Idáig vagy egyáltalán nem, vagy csak már elfelejtettem, de olyan kegyetlen, minden emberi érzés számára végztes, üresség lopódzott be hangulataim berkei közé, amely elviselése, és múlásának kivárása, az egyik legembert próbálóbb volt idáigi életem során. Minden értelmét vesztette, és minden élő szellem kiköltözött mindenből. Egy kiürült materialista világba kerültem. Fusztráció, halálfélelem, szeretet hiány. Ezek az érzések maradtak. Most már annyira, azért  jobban vagyok, hogy egyáltalán ezt valamennyire megfogalmazni tudom. Valami gaztettet hajtottam végre magammal szemben. Ha furujákvagyunk amin átfúj az ősenergia, vagy a szellem , akor ideiglenesen kifordítottam véletlenül az áramból a hangszerem, vagy valamiféle súlyos dugulást hoztam létre rajta, mert minden dallam kihalt belőle. Most picit jobb, már. Az volt a legfélelmetesebb gondolat, hogy ezzel, nem pusztán magammal végeztem, a világból egy adag szépet is likvidáltam. Úgy éreztem, hogy valami talán végzetes hibát követtem el. De legszörnyűbb az volt az egész borzadályban, hogy azt éreztem, hogy nem a rossz, a sötétség, a gyarlóság az illúzió a világban, nem a sötétség a fény hiánya, hanem épp fordítva, és ezek a rettenetek a valóság, csak néha kóbor bohó kedvünkben tűnik a világ szépnek, valóban pedig rideg vak erők kormányozzák. 
Mindez a rémséges állapot 3 nap intenzív ivászat után. Nem értem mi olyan nagy baj, abban ha valaki részeg lesz. De a világ egyre kevésbé tűri a kicsapongásaimat. Pedig igazán egyre kevesebbszer trógerkedek. De mégis ha olykor olykor előfordul, egyre nagyobb árat kell fizetnem érte.

Tudjuk hogy vége lesz, akkor meg mivégre? Ezt nagyon fejbe kéne tartani. És a félelem, na azt nem szabad. Persze könnyű mondani. Olykor mintha az elméletek, nem működnének, és egyszerűen csak nagy böhöm rossz van. Minden ellenszer hirtelen lejártszavatosságú lesz a fegyverek életlenek, és védtelenül ott maradok az ürességnek. De tapasztalatnak jó volt.

Nagyon furcsa nap volt, pokoltól a mennyig. Zombi és Életlét, érdekes mint kis tanulmány, hogy milyen változékonya hangulat, de ezeket is tudtam már, sőt le is írtam, rímbe és anélkül. Mint ahogy a Földbolygó, és a Világegyetem is talán, véges (bár az időbeli változást ha belevesszük, akkor egyből a végtelen lehetőségek tárházát nyitja meg, bár ez csak az ismétlődő véges elemek tetszőleges sorrendű ismétlődése miatt lehetséges, bár ha maradunk a fizikai törvények determinált voltánál, akkor még a mikróállapotok egymásutánja sem lehetne tetszőleges, így tehát ezen mikróállapotok egymásutánisága sem lehet végtelen variációjú. De persze lehet minden, és végül elér a megszokott álom-ására már már bejáratott pályáján ívelő gondolatsorom, miszerint, végül is fingom sincs, ezek csak kósza elképzelések, érzetek, melyeket egy konkrét helyzet szült, nem pedig egy általános rálátás. Vagy jó esetben is több speciális helyzet, amiből általánosít az ember, de hát ez bugyutaság. Ráadásul a megérzésem is az súgja, nem jó ez a tejes indukció. 
Szóval exponenciálisan gyorsulva a halálfelé, egyáltalán nem kristályosodnak a dolgok, vagy ha igen akkor sem olyan tempóba, hogy  végén ne részleges ismeretekkel való kimúlás legyen, bár beismerem, azt sem tudom miért lenne jobb teljes ismeretek birtokába kimúlni, és nem is tudom mi értelme van eme Földi herce hurcának. Ami valamennyire letisztult idáig, hogy hellyel közzel bárminemű tevékenység itt a Földön teljességgel értelmetlen, és hiábavaló. A legnagyobb cél amit találtam, az a személyes jó érzés, de be kell ismerni ez elég jámbor zsákmány, ráadásúl a dolgok mulandó természetéből kifolyólag ezek rendszerint elmúlnak, s rosszérzésbe váltanak. Szóval vagy Buddha fajta leülök azt nem ártom magam teljesen értelmetlen elfoglaltságokba típusú életet tudok elképzelni, aminek persze ugyan úgy nincs értelme, mint beleásni magam bármibe is.
Hát ilyen biztató horizonttal, nyugodalmas jó éjszakát kívánok. (s legalább szép álmokat)