Ha az ember aztán olykor olykor kilép az ohmból

Ha az ember aztán olykor olykor kilép az ohmból, és végül rövid fürdőre mégis beleveti magát az események sodrásába, akkor a kialakuló érzéseit, úgy érdemes vizsgálni, mint ahogy a tenger mélyén a hullámok vájta medrekbe, sziklákba, vagy a hullámokhoz alkalmazkodott tengeri élőlények formáiban gyönyörködik. Kétségtelenül szépek, és elbűvölőek, de nem hiszem hogy rájuk kéne bíznunk az útiterv elkészítését, ami a rövid fürdőnk idő tartamán kívül eső időszakot tekinti.
Ha lejárt a fél óra, akkor a jó gyöngyhalászokhoz híven, szépen fel kell jönnünk az események sodrából, letelepedni a nyugalom fényes pokrócain, miközben láthatjuk hogyan oszlanak szét az imént még oly élénk érzelmeink, gondolataink, meggyőződéseink, világképeink, s a színes  élményekből összepapíramsiézott énünk . Nos én a kevert stratégia híve vagyok, és egy kis sütkérezés után mikor már teljesen leszáradtak rólam a tenger cseppjei, időről időre jól esik egy egy újabb fürdőt venni, még ha esetenként a tervezettnél jobban elhúzódik egy egy ilyen kaland, mert noha értelmetlen és illuzórikus, nagyon Szép!