Felszaladt szemű harisnyában

Felszaladt szemű harisnyában szökdelt át a sztyuárdressz a síneken, vihar előtti fellegek alatt egyenest a peronőr elé. Pici fekete cica nézte az esetet a váró ablakpárkányából, miközben a telihold előtt szétoszlott egy jámborabb felhőfoszlány. A váró nyitott ablakából szappanbuborékok szálltak fel s egészen a pukkanásig jelezték az aktuális légáramlatokat, persze létükkel egyben befolyásolva is azokat. 
	-Elnézést ez volt az utolsó vonat Mizsére? Kérdezte az egyenruhás sztyuárdressz, miközben kis kerekes utazótáskáját igyekezett a peronra felhúzni.
	-Nem,- felelt a peron őr- holnap reggel 4:30kor megy a következő, meg aztán utána is sok másik. Az utolsó vonat innen majd az állomás bontás előtt pár héttel megy csak. S jóízűn felrötyögött a saját tréfáján. Teljesen részeg volt. 
	A nőnek láthatóan nem tetszett a peronőr humorban gazdag válasza. De mivel egyenlőre kiszolgáltatott helyzetben volt, jobbnak látta, ha ezt nem hozza tudtára. Ráadásul a kis bőröndjével sem boldogult, úgyhogy, magas frekvenciájú hangokat kezdett kibocsájtani, jelentős arcizom munka kíséretében. Ezt az eljárást, még kisgyerek korában dolgozta ki, mikor édesanyján kísérletezve próbálta kideríteni, hogyan tudná saját feladatait másra hárítani. S ki tudja miért, de azóta igen sok sikert aratott ezzel a taktikával. Főleg a fizikai munkát nem állhatta, s így leginkább ennek elkerülése végett fejlesztette ki ezt a trükköt. 

	-De hát ki szereti???? 

kérdezte pont ő felkiáltva, mikor, ezt a részt olvasta ebben a kisregényben pár évvel később. 

	-Hát ÉN!!! 

kiáltotta erre egy hang Laci fejében. ( Laci egy másik olvasója ennek a novellának). 	Mert  Laci szeretett dolgozni. Persze csak akkor ha ama műveletet harmóniába érezte a világ egészséges menetével. Például ő nem szívesen sztyuárdkodott volna, mert olvasta, hogy milyen nagymértékű a repülőgépjáratok károsanyag-kibocsájtása. Ezzel szemben pl, nagyon szívesen glettelt és vakolt. 
	Ezt a kis írást jelenleg többen is olvassák. Köszönjünk egyszerre Lacinak! (egy két há és)

	SZERVUSZ Laci! 

	Óóóó izé.. sziasztok! 
válaszolt Laci.
 
Visszatérve eme kis kosztümös nőszeszélyre, ugyan nem lesz főszereplője ennek az elbeszélésnek, de azért annyit elmondhatok róla, hogy ott a peronon kikerülve a pixisből, az állatkertből szabadon engedett állatokhoz hasonlóan, tökéletesen tanácstalan volt, s mind felszerelését, mind szellemi pereputtyát tekintve teljesen alkalmatlan az életre. Ha nincs ott a peron őr valószínűleg szomjan hal.
mint annak idején az apja tette azt. Persze emellett gyönyörű szép szíve volt és szerette, ha napfényben fürdik a táj.

	-Rossz vonatra szálltam, és beakadt a táskám, segítsen kérem.-imigyen kérlelte a vasutast.

Mire
	 -”felcsúszott a szemem a harisnyádon rakkendrollból 5-s!!” felelt a peronőr.

	-A harisnyám? Kérdezte a sztyuárdresz -hol?  , te jó ég tényleg..

	-Nem ismeri a Neurotic zenekartól „a rock'n roll a sebesség megszállottja vagy” című nótát, kérdezte mikor nagyjából magához tért a nevetés okozta légszomjtól?

	-Uhhh jaaaj kérem segítsen, beakadt a kerekeeee...-válaszolt a sztyuárdesz, aki egyáltalán nem ismerte az említett együttest, hiszen az általa látogatott médiában, nem igen fordul elő az ilyesmi. 
	Minden igyekezetével, próbált távol maradni, minden bizarr „elvont” dologtól.  Ez elsősorban családja életstílusának és gyermekkori neveltetésének volt köszönhető. Mondanom sem kell, náluk otthon tiltott volt a mainstream media. Dacára annak, hogy az apja pl a tv-ben árult  gerinc javító eszközöket. De aztán pár év után bejelentette, hogy nyugodtan dobják ki, mert a gerincen nem javít semmit, viszont a bejött pénzből nyitott egy kultúr-központot, ahova mindenkit szeretettel vár. A központ természetesen ingyenes volt, és azt a célt szolgálta hogy a szellem és a lélek birodalmában szántó vető földmíves palánták számára legyen táptalaj. Volt színház terem, mozi, zenekari próbatermek, sötétszoba, és műtermek. A központ fél év alatt befuccsolt. Az az érdekes helyzet állt elő, hogy egy idő után egyesek elkezdetek nem lejárni a helyre azok a bizonyos mások miatt akik egy idő után elkezdtek lejárni a helyre. De aztán ezek a mások is lassan fogyatkozni kezdtek, mer azok az egyesek nélkül már nem volt olyan izgalmas lejárni. Aztán valami kocsma lett belőle. Az apja végül rájött, hogy egyáltalán nem tudja mi történik körülötte, pici kis értetlen kérdőjelnek érezte magát, a világ álmokfutó önámításban, úgyhogy egyik nap aztán leült a kertipadra, nézte a felhőket míg nem 5 nap múlva szomjan halt. 
A lánya talált rá a kertben, ahogy ott feküdt a földön, pont olyan formája volt, mint egy kérdőjelnek. Azóta nem szerette se a kérdőjeleket, se a kortárs kultúrát..
-Na jól van vigyázzon, adja csak ide, -mondta a peronőr, fuldokolva a nevetéstől, mert igen mókásnak találta, hogy egy táska felemelése, és egy kisebb kerülőút miatt ilyen zaklatott állapotba került a sztyuárdressz, ahelyett hogy örülne annak, hogy él virul, szép fiatal nő, és pl nem olyan kopaszodó, pocakos szőrös sörszagú mint ő. És azzal egy rántással felkapta a kis görgős kézipoggyászt a sínekről.
-Köszönöm Perc Lili vagyok- mondta a sztyuárddressz, és kezét nyújtotta
-Busomfejű Pukkants Laci a nevem-válaszolta büszkén, krákogó röhögéssel nyugtázva.
-Örvendek
-Amúgy, ez csak egy bece név.
-áá Áhá
-Én magam találtam ki. Na jöjjön meghívom a bisztróba egy kecsáp salátára

Tudja mit mondott egy pap néhány barátnémnak? Még tinédzserek voltak  mikor kerékpároztak Roma felé, és épp Assisibe voltak, amikor összefutottak vele, ott aludtak hálózsákban a katedrális verandáján, no akkor mondta nekik „Mint az ég madarai olyan szabadok vagytok”. Hát kiskegyed is mint az ég madarai olyan szabad, aztán persze ha egyenruhásemberrel beszél, akkor jobb ha azt mondja „igen uram természetesen igaza van, azonnal máris, legközelebb sohasem fordul elő” és odaadja azt a mennyiségű pénzt amit ilyenkor szokás, de utána megint csak nem lesz aki beleszól az életébe, s úgy folytatja, ahogy kedve szottyan, ezér is jobb minél előbb lerendezni az egyenruhásokat. Másfajta energiavámpírnál természetesen a megfelelő valutát kell alkalmazni, tette hozzá oldalba bökve a sztyuárdeszt. De ez maradjon így köztünk egyenruhások között- és felhorkanva fújtatós röhögésbe kezdett, miközben egy jókora adag nyál a szájából kilövellt a levegőbe, egészen különös mód majdnem 90 fokos szöget bezárva a vízszintessel (egész pontosan 84,9877777363635252638238736356532222222222 fokot) így volt ideje majdnem teljes tökéletes szép gömbformát ölteni, engedelmeskedve az energiaminimum elvének. Ezt persze egy elsuhanó muslincán kívül senki se látta.
-Egy sör? addig is múlik az idő- invitálta a sztyuárdeszt a peronőr.
-Ááááá nem köszönöm.... talán egy kapucsinót. És mondja van itt valami kis hostel, vagy ahhoz hasonló...., a közelben.....
-Vaaaan az is van, van itt minden, mi szem szájnak ingerlője.
Perc Lili mondanom se kell egyáltalán nem tervezte, hogy akár sört, akár „kecsapsalátát” fogyasszon együtt a peronőrrel, azt remélte, majd a bisztróban talál valami civilizáltabb létformát, akitől szállás után érdeklődhet az éjszakára.

Ezzel aztán megindultak a bisztró fele, a peronőr vitte a táskát, melynek súlya 250 Newton volt.
Ekkora erővel húzta a Föld magához, ki tudja miért. Még Newton is azt mondta „Hypotheses non fingo” , azaz hogy nem gyárt hipotéziseket az okokra vonatkozólag csak leírja játékszabályokat. Mindenesetre hiába húzta magához az öreg Föld, a peronőr nem engedte, csak mikor már a táska a bisztró pultja elé ért. 

-Tudja én egy muzikelbe szeretnék szerepelni, imádom a muzikeleket,- mesélte menet közben a peronőr. -Nem is a közönség miatt, inkább a próbák végett. Heti 5 nap próba, előadás előtt 7, és egész nap énekelünk. Én nekem elég lenne valami mellék szerep, postás vagy ilyesmi, csak átadnék valami fontos iratot a főszereplőnek, néhány másodpercre megzengetném öblös basszusomat, és már osonnék is kifelé.

A sztyuárderesszt elbűvölték a peronőr szavai, s melankólikus révületében így válaszolt: Nahát, ez nagyon érdekes, ha tudni akarja én pedig Sirály szeretnék lenni legalább egy napig. 

-Na ne mondja, -hőkölt hátra a peronőr,- pont tegnap írtam egy verset, és van benne Sirály is: 

„Lennék a Hajnal, 
vagy része a Fénynek, 
az elmúló képek 
közötti ár 
Vagy lennék Sirály 
Ős elem közelében 
lélek fuvalmán ki
szárnyakon száll”

Ez a pár sor végképp levette a lábáról a sztyuárddresszt, egy könnycseppet is elmorzsolt titokba a peronőr mögött. Kicsit furcsállotta, hogy egy izzadtság szagú puffadt peronőrtől ilyeneket hall, de elhatározta, hogy enged a peronőr invitálásának, és akár még egy kapucsínó erejéig pár percig el is időz vele, mielőtt szobát bérel valahol.

Közben megérkeztek a pulthoz, de mivel a pultos nő látta a meghitt hangulatot, még rendezgette egy kicsit a ropikat, mielőtt felvenné a rendelést, s közben olyanokat gondolt, amiket csak a lányok tudnak.

Ekkor belépett a bisztóba egy zilált alak, frakkban egy napernyővel, melyet feltehetőleg esernyő gyanánt használt, mert közben odakint már javában ömlött a csodálatos nyári zivatar, melynek szépsége egykoron, Shakespeare-t is megihlette mikor a 75. szonettjébe ezeket a sorokat írta
” Az vagy nekem mint testnek a kenyér, mint TAVASZI ZÁPOR fűszere a Földnek” Attól függetlenül hogy épp nyár volt, a peronőrnek ez volt az egyik legkedvesebb darabja a világirodalomnak, s hamarosan mint majd meglátjuk, idézi is fogja eme sorokat.

A Napernyős rászédelgett a pultra, 4-et mutatott az ujjaival, és egy nyálgumó parabola pályáraállítása közben kijelentette, hogy 10 rendőrt kér. Ezután süvöltő röhögésbe tört ki, majd végül bezuhant a pult alá.

	-Ferikém mondtam már hogy ne vidd el többet a napernyőt. Amúgy meg nem tartunk Éva vermutot (Feri rendőrnek hívta az Éva vermutot), különben is megsüketülsz tőle. 
A napernyős egyébként a peronőr haverja volt, még együtt jártak teniszezni kiskrampó korukban, onnan ismerik egymást. Aztán edzés után még maradtak pár szettre, és közben megbeszélték a világ dolgait. 
	-Feriii- szólt a peronőr. -Ne szórakozz már! Kelj fől szépen mindjár kezdődik a meccs. S azzal feltornázta Ferit a földről, és behajtogatta egy fröccsentet műanyag székbe a Tv-elé. Feri eközben rázkódott a röhögéstől, és amennyire tőle tellett próbált segítségére lenni a peronőrnek. Ferinek megvolt az a szokása, ha valami szomorság vette be magát a kedvébe, már pedig igen erős szomorságok is látogatták olykor olykor,   s olyankor olyan bánata volt hogy a távoli galaktikák csillagjait alkotó atmmagok mélyén lakó protonok is vele sóhajtottak. No de  akkor ő magányosan elsomfordált egy mindentől és mindenkitől távol eső helyre, ahol senki nem zavarta. Nno ott egy kicsit maga elé nézve elmorfondírozott, amíg nem aztán egyszer csak nevetni, igen harsányan hahotázni kezdett, s két kacagás között, mint akinek duhaj jó kedve van, magas hangon, ökölbe szorított kézzel nyüszített. Bizony egy ember nem sok, de annyi se jönne rá soha azokból akik eddig éltek, s azokból se akik eztán élnek majd, hogy ez minek örült ilyen hirtelenyibe ilyenkor. No de nagy szerencséje van a magafajta olvasónak, mer én éppen tudom! S el is mondom. Hát azon kacagott, annak örült ilyen megveszekedetten:  hogy nincsen semmi baj. Szépen elölről kezdte ilyenkor mindig a gondolkodást, számba vette mit is tud a világról, és a végére ha mindezt összevetette  az aktuális búbánatával, hát annál inkább kacagott hogy ilyen kis semmiségen képes volt szomorkodni.
Aztán olyan is gyakran megesett, hogy direkt olyan dolgokat hozott elő a fantáziájából, amit semmiképp sem szeretett volna, hogy megtörténjen. Hogy megvágja magát az unokája késsel, hogy erősen vérezzen, vagy hogy egy speciális szú faj kezdi ki a háza oldalát, s ezért az berogyik, épp mikor az első hó lehullik, no meg ehhez hasonlókat, s mikor már kellően aggasztó hangulatba kerítik ezek a rémképek akkor hirtelen huss, eszibe juttatja, hogy HÁL Istennek nincs ilyen probléma. No ennek aztán megint csak megörült ilyenkor, s kezdte is a sivítva kacagást. 
Na hát egy ilyen búsúlásból tért vissza épp most is, de ezúttal olyannyira felvidította magát, hogy gondolta erre pezsgőt kell bontani. Aztán vagy a nagy nyári meleg miatt, vagy a négy üveg volt sok, de erősen megérződött az auráján.
-Na és mi vót ma Ferikém mi vót ma?- kérdezte a peronőr kedves kis pajtiját-
-Há megmondom édes Lacikám, semmi különös, sétálgattam itt a mezők között, próbáltam átérezni a világegyetem egységét, hogy én is a része vagyok, meg hogy mindez milyen szép, kicsit sírtam, aztán kivittem a leveleket. No meg aztán kettő- három körül leheveredtem a partra, azt szundikáltam egyet. Nagyon kozmikus álmom volt. Nagy fény volt, mert a képembe tűzött a Nap. Én meg az űrben voltam a Nappal szemben. Ott keringtem körülötte. Aztán amikor ébredezni kezdtem, még mindig megmaradt ez az érzésem, csak éppen hátam mögött ezzel a bolygóval. 
-Na erre felrötyögött az öreg bakter.- 
Én aludni nagyon szeretek, álmodni. Akár ébren is. De mikor alszom akkor intenzívebb, tudod Lacikám. Az életem végül is két részből áll. Amikor én álmodom, és amikor éber vagyok, és tevékenykedek, hogy megvalósulhassanak a Világ álmai. De amúgy kb. ugyan arról álmodunk. 
-Jól van, - szól közbe a bakter- és mit tervezel most, nem iszol meg velünk egy pohárkával, itt van ez a szép kis kisasszonyka is, nézd ott áll a púltnál.
-Ááááá megmondom őszintén, én azt terveztem, hogy itt ezen a fröccsentett műanyag asztalon hunyok még egyet, kicsit bekacsintok az álmok birodalmába, de aztán majd, jövök, záráskor Rozi majd ébreszt. Na de ezt nézd mit találtam ( ezzel előhúzott a zsebéből egy fél doboz epret) na ezt add oda a Rozinak. - mondta s már aludt is.

Ezzel a peronőr hóna alatt az eprekkel megindult vissza a pulthoz, egyrészt a társaság miatt, másrészt mert ő addig szeretett inni, amikor már úgy érzi, hogy be is trippezett. 

-No hol is tartottunk kisasszony, Lili? Azt mondta? No kedves Lili. Olyan kecsap salátára hívom meg amilyet még életébe nem látott, de addig is itt egy kis eper!
Rozi! , rikkantott oda a pultos nőhöz. Adj nekem két kecsap salátát, és 3 sört!
-Én kapucsinót kérek, próbálkozott a sztyuárderssz. 
-Meg  3 vermutot tette hozzá a Peronőr.

-Kecsap saláta továbbra se létezik, vermutot nem tartunk, sört meg nem adok. Szólt Rozi
-Jaaaaaj Rozikám, hát „ az vagy nekem mint testnek a kenyér, mint tavaszi zápor fűszere a földnek” hát ne morcoskodj már velem, nézd meg itten úrikisasszonnyal vagyok. És nagy dolgokról beszélgetünk éppen, pl. Rozi, belegondoltál már abba, hogy létezel? , de komolyan, hogy rendesen, hogy mi ez itt?
-Jaj, hagyjál engem ezzel. Inkább akkor adom azt a sört.
-Én kapucsínót kérek . Szólt közbe a sztyuárddressz (mindhiába)

II. 

S ahogy továbbfordult a Föld, Jakartán felfénylettek a rétek fűszálainak fonákjára duzzadt hajnali harmat cseppek. Ez jutott eszébe Petinek ahogy a helyére illesztette a váltórudat, a resti melletti szolgálati sufniba. Mindent elpakolt rendjén. Rendes gyerek volt. Ez volt a második hete ezen az állomáson. Egy hónapja tette le a vasutas vizsgát, és máris munkába állt. Azt tervezte munka végeztével, mint múlthét pénteken is megiszik egy pikolót a peronőrrel. Nagyon tisztelte az öreget, csak azt nem szerette ahogy lapogatja a lapockáit, amit a 3. sör után elég gyakran megtett. El is határozta ha még egyszer megtörténik, most már kiáll magáért. Ezen morfondírozva osont az eresz alatt a zuhogó nyári zivatarban.

Odabenn Rozi már csapolta a jó aranyhabos kanizsait. 
A peronőr meg csak mondta mondta:
-Na hát most aztán... mert ez a Föld biza épp olyan élő mint ön vagy én, s úgy szolgáljuk az ő gondolatait, ahogy a sejtjeink miénket.   
-Nem lesz sör!!!! -mondta Rozi. Amúgy ő maga úgy hitte, hogy mindnyájan a Nap gondolatai vagyunk. Nem a Földé. Mert hiszen a földi jelenségek mozgatója a Nap tulajdon képen. Így hát ez a cirkusz sem más, mint ahogy a Nap morfondírozik. Tehát amit az agyunk az érzékszerveink zsákmányaiból másik embernek, fának, madárnak kódol, az tulajdonképp nem más mint Nap gondolat, vagy Nap érzés. Már próbálta mondani többször is a peronőrnek, de ha az egyszer belekezd a nagy mondókájába, akkor nem igen lehet semmit se mondani neki. Úgyhogy többnyire Rozi, ilyenkor csak ezt a gondolatot szuggerálva, szuggesszíven a peronőr szemébe szokott nézni. Ez most is így történt.
 

Erre a peronőr egy pillanatra elhallgatott, aztán erősen figyelni kezdte a pultosnőt majd hirtelen felkúrjantott:
-Há csókolom a kezed Rozikám, most látom csak, neked olyan szép a hajad mint a hófehérkének!
- Nnna haggyad abba most már. -mondta Rozi, és kitette a pultra a két korsó kanizsait.-tessék egészségükre. -mondta a sztyuárddressz felé.
A peronőr ünnepélyesen a magasba emelte a korsóját és patetikus hangon így szólt:
Hölgyeim és Úraim, engedjék meg, hogy eme ünnepélyes alkalomból, elmondjak önöknek, egy rövid kis poéziszt!

Várni ki megjön 
Napteli Holdnál
Kigondolni szebbet
Ki tudna komám?

Múló a múlót
Mint halhatatlant
Pillanat örökét
Ha szívébe zár

és ezzel rákacsintott a bárpultosnőre. 
Rozi már hallotta a verset, többször is. Legelőször akkor, amikor épp bakugrásba vonultak át a patakmenti sziklákon a peronőrrel, persze akkor még nem volt peronőr. Írt más verset is de azokat nem mutatta meg senkinek. (Ezt csak zárójelbe jegyzem meg, a többi verse is a  Rozihoz szólt, és a túlfűtött romantikájuk miatt nem mutogatta őket. A peronőr ugyanis kiskrampó kora óta szerelmes volt Roziba, tulajdonképpen miatta hagyta fel sokatigérő karierjét, és maradt Mizsén peronőrnek)

A kis restibe ünnepélyes kis csönd támadt többen a poharukhoz nyúltak. Közben  a kinti szél lekapott egy cserepet az állomás épület tetejéről, és egyenest a templom harangnak röpítette, úgyhogy mit volt mit tenni, hát megkondúlt. Rozi pedig felsóhajtott.

Ebben a pillanatban ért be Peti a restibe, köszönt és letelepedett a peronőr mellé, aki rá se hederítve kérdezte a sztyuárddresszt.
-Olvasta a micimackó és a taó-t? 
-Hmm...Nem
-Az van benne, hogy az a legboldogabb pillanata a mézevésnek, amikor kibontja a csuprot az ember, és épp nekilát mézek majszolni, de még nem evett belőle, mert akkor van a legtöbb belőle. Na én is így vagyok a sörrel, Isten Isten.
És jó 4-5 kortyot le is húzott a korsóból, de végezetül, még a két pofazacskóját is tele töltötte. 
-Na meséljen valamit, mivel foglalkozik kisasszony?
Perc Lili is meghúzta a korsót, s a hideg sör jól esett neki a nyári estében, már az első korty a fejébe szált.
-Légiutaskísérő vagyok,-mondta, s meghúzta még egyszer a korsót- ez magának is tetszene, mert tulajdonképpen ünneplőbe nézzük felülről a Földet meg a felhőket. Amikor pedig indulás előtt bemutatjuk a biztonsági demót, és megszólal az üdvözlőszöveg a felvételről, én magamba néha azt mondom, hogy :Jó napot, üdvözlünk mindenkit itt az életben, Önök megszülettek,élték az életüket, s most idáig elértek. S most itt vagyunk pár órát, aztán megyünk tovább. 
- Uhum és sakkozni szokott?
Na erre Peti is felkapta a fejét és igen csak nagy tempóba kopogtatni kezdte a peronőr vállát. 
-velem meg, bakterbá, énekkem, én , tessék figyelni, bakterbá, nekem a apukám, van egy barátja az ha sakkoznak, és sorsot húznak ki melyik színnel legyen, mindig ha például fehéret választ akkor azt mondja, de mindig: „ Na ennél jobban csak a feketét szeretem.” És ha pedig fehéret választ, akkor meg azt mondja, „ Na, ennél jobban csak a fehéret szeretem”  Enélkül nincs meccs.
A peronőr miután összeborzolt bozontos szemöldökkel végig hallgatta Peti történetét, így szólt:
-Jól van apám, igyál egy pikkolót! Na csak azért kérdezem -fordult újra a sztyuárddresszhez,- mert van nekem egy ismerősöm, az is ilyen légiutaskísérő volt, de az megveszekedett nagy sakkos volt, az egy nap 10 partinál nem játszott kevesebbet soha. Azt hittem ez ilyen légiutaskísérő szokás.
* Nos, válaszolt a sztyárdesz- nem.

E közben Feri a TV előtti fröccsentett műanyagszéken szundikált. Álmában egy oszladozó fejű szörnyeteg, elhúzta zuhanyzó függönyét, miközben reggeli tisztálkodását végezte, és fertelmes hangon így szólt: „Add ide a forgópántos 
billenő kapcsokat „
-Na jó jó ,-kérdezte az oszló fejű lénytől- De miért beszél ilyen félelmetesen, sziszegve és hörögve, torzult arcal?
-Azééért hogy fééélj!! 
-De mi értelme van ennek? Most miért kell engem megfélemlítened? Miért jó neked ha félek?
-Áááááághhhhh
-Nézd én egyáltalán nem tudom mivégre vagyunk itt, fogalmam sincs mit kéne tennem általában, és ez a kis kaland amúgy is érdekesnek tűnik, szóval szívesen megpróbálom teljesíteni, amit kérsz, de hidd el semmi szükség, hogy félelemben tarts, sokkal célravezetőbb lenne ha barátságosabb lennél.

Ekkor felébredt, gyűrt egyet a fülén és aztán visszaaludt szépen.

A sztyuárdesz elméjébe mindeközben beosont ama gondolat, hogy egy alvó helyet kell találnia ahelyett hogy itt üljön ezzel a vasutas emberrel.
-Nézze, fordult Lili a pultosnőhöz, szeretnék megszállni éjszakára, nem tud véletlen szállást valahol itt a közelben?
-Hát itt nincsen olyan bogaram, mondta a pultosnő.
Tudja kisasszony , kezdett rá a peronőr, tulajdonképpen, mehetünk bárhova, a nagy kalandjaink után úgyis ide térünk vissza, a restibe, feltéve ha sikerrel járunk.  Hát akkor mondja meg nekem őszintén, minek egyáltalán kimozdulnunk innét. 
Tudja mit mondott nekem egy öreg cimborám ?
Szerzetes volt aztán a pszichiátriára került végül pedig beköltözött egy haverom szekrényébe, nappal pedig pénztáros volt egy zöldségesnél .. Ha megtanulunk igazán jól használni valamit, akkor addigra rájövünk, hogy nincs is igazán semmi szükségünk rá.”

Ez némi elmerengés után (bevallom számomra is) meglepő módon meggyőzte a sztyuárdeszt, és letelepedett a szundikáló Feri mellé,egy másik  fröccsentett műanyag székre. S mire a többiek észbekaptak már aludt is,

Na, ez se egy nagy italos, -mondta Peti a vasutas segéd.

Tudod Petikém ,a dolgok nagy része olyan mint a sitt lapátolás. Amíg még nagy a kupac, addig bárhonnan lapátolhat az ember, nem kell sokat gondolkodni, legjobb ha azt a részt lapátolja, amelyik épp a legszimpatikusabb. Nyilván ha megtetszik egy kiálló nagy tégla, akkor azért érdemes előbb lelapátolni róla a ganéjt, s csak utána elkezdeni kimozgatni. Aztán amikor fogyatkozni kezd az anyag, akkor majd úgyis adja magát melyik résszel kell még foglalkozni. Addig addig pofozgatja az ember, amíg végül el nem tűnik az egész domb.

-Nem értem Laci bácsi, és azt se értem miért feküdt most Feri bá mellé a fröccsentett müanyagszékre ez a nő. De annyi szent hogy szépen mosolygott. Rám. Pedig nem is ismer. Mondjuk úgy könnyű, bár én azt szeretem amikor egy ismeretlen emberrel megyünk egymással szemben az utcán, és mindkettőnknek, úgy jött ki a lépés, hogy éppenségel pont összemosolygunk az utcán. Az először találkozottak tiszta ártatlanságával.Tisztára olyan  mintha a paradicsomba lennénk.

- Ott vagyunk Petikém. Ott vagyunk.-mondta a bakter s ezzel leperdült a műanyag ülőkés bárszékről és futólépésben beosont a budiba.

Peti pedig elmerengett. Milyen cifra dolog ez az élet. Mi minden volt má. S aztán   balkezére könyökölve arra tért rá milyen lesz még az élet?, és arra gondolt, hogy ez má ilyen lesz végig.  Mint ahogy a folyó kimossa a medrét aztán utána már csak abban folyik.  Aztán azon merengett, hogy mi alakítjuk e ki ezt a medret, vagy csak úgy arra folytunk. Aztán amikor megírta a fraktálok a téridőben című munkáját  hirtelen eltűnt.
De ez később volt.
Egyenlőre ott tartunk hogy mindeközben neki is rettenet megduzzadtak a húgyhólyagjai, így hát megindult ő is a WC felé.

„Velőt rázó 
rettentő
Őserdő termő
fetrengő
jókedvem van”
így köszöntette a bakter a budiba s hozzátette

-Tudod Petikém engemet azért teremtett a Jó Isten, hogy legalább egy valaki legyen aki örül neki, fenemód fenhéjázva örül neki, hogy itt van ez a teremtett világ.

Petinek tetszett ez a szólás mondás, röhintett is eggyet, s így egy pici ráment a nacira is...
s mivel korán kelt s az aranyhabos kanizsai is megtette a hatását picit el is álmosodott.

-Vááááhháá -ásított- olyan álmos vagyok, - mondta hugyozás közbe mer valamit mondani akart, kicsit zavarba érezte magát hogy a Bakter rá vár, ő meg itt ásítozik hugyozás közben.

- Má megint? Hát az előbb keltél fel. Olyan ez az élet, komolyan mondom, mint egy hosszú hosszú négyütemű fekvőtámasz gyakorlat. - s ezzel felrötyögött.
Az jutott eszembe Petikém, ( Peti eközben még mindig ürített) milyen érdekes lehetne ábrázolni az életfonatokat. Mint a fonat, az élet is azonos cselekedetek, azonos sorrendű egymásutánja. Ez egyfajta mintázatot kell hogy alkosson valamiféle felületen, ami megfelelő szemszögből vizsgálva egy fonatnak látszik. Este be az álom világba, aztán fel az ébrenlétbe. 

S addig... meg nyomjuk a négyütemű fekvőket, és hímezzük azt a bizonyos Életfonatot, amilyen szépre csak tőlünk telik.

-Az a lényeg hogy, nem szabad visszaemlékezned az elejére.
-Miért visszatudok emlékezni az elejére?
-Persze, de jobban teszed ha nem emlékezel vissza rá.
-Miért?
-Mert akkor úgy jársz mint a zokni és a Lyuk. 
-Miért hogy járt a zokni és a Lyuk?
-Hát egyszer csak elkezdett nőni a lyuk, mert az egész zoknit akarta, de aztán hirtelen mikor az egészet bekebelezte, nem lett se zokni, se lyuk. Ha nem marad semmi rejtély, akkor Te is eltűnsz. De ebben épp az a szép, hogy van egy kicsit ez a rejtély. 
-Azt mondja Laci bácsi?, És ezért kutattak, ezért volt az évezredes tudomány … hogy rájöjjünk, hogy jobb ha nem tudjuk?

-Igen. Tudod, az a baj, hogy mindvégig elfeledte az ember azt a tényt, hogy ö maga nem egy kívülálló individum, aki a világegyetemet vizsgálja, hanem szerves része annak, s ebből származott a galiba...alapvetően nem ismerheti meg a világot a világ egy része, amíg a része. Mint ahogy nem lehet ceruzáva a saját falára írni,és a szem nem láthat magába. Esetleg azonosúlhat az egésszel, de akkor már megszűnik a rész identitása. Így vagyunk tehát az életbe, mint annak a gyárnak a dolgozói, akik  nap mint nap bejárnak az üzembe, elvégzik a jól megszokott munkálatokat, de sohasem tudják meg mit is gyártanak, és hogy miért. 
de mint mondottam talán legjobb ha nem bolygatod ezeket a dolgokat,
úgyhogy gyere Petikém iszunk szépen mégegy sört, a magamfajta rejtély ugyanis nagyon szereti a sört, és hidd el nem magunkfajta rejtélyeknek való ez a fejtegetés. Örülj inkább hogy vagy! Nézd a Szépet és üvőlts!
-Azt mondja Laci bácsi?
-Azt Petikém, azt.
Na gyere mer már aztán a végén még buzinak néznek itt minket, hogy itt a budiba susmorgunk...-ezzel nyakon ragadta a Petit, és már mentek is a a jó öreg söntéspult felé  

De még oda se értek, Laci bácsi fennhangon, még mindig Peti nyakát szorongatva megkérdezte, -Ki ismeri a Kosztolányi Dezsőtől, az „Akarsz e játszani” című verset”? 

-Elég legyen Laci! -mondta Rozi, de csak azért mert haragudott rá amiért még nem vette feleségül öt a bakter. 
- Ejj milyen erélyesek vagyunk,- vágott vissza a busomfejű,-.Csak annyi a közös a te meg az én magabiztosságom között, hogy szeretnénk megtermékenyülni. Te szó szerint egy gyereket akarsz, én meg egy eszmét. És persze hogy kicikizel, és hülyének nézel, mert a te célod kézzel fogható. Persze hogy tesze tosza érthetetlen kolbászolás amit végzek a számodra!! De te nem is tudod milyen nehéz az a kényszer ami az én nyakamon van. Így könnyű!!!!! Te persze Szép vagy és vonzó!! Még jó hogy eléred a célod!! Mi itt küzdünk és nyöszörögve nem értjük az egészet, még jó hogy jól esik ha valaki megsimogatja a buksinkat, persze hogy pikk pakk ott a gyerkőc aztán. De téged nem érdekel!!! Nem kell az okoskodás ezt mondod!!! Hát neked nem kell! De aztán meg már te is racionális érvekkel küldesz el a picsába!!! És Igazad is van!! Na ezt megelőzve most el is megyek. És ha hiszed ha nem ez rettenetesen intenzíven hat. Minden. 

* Na jönnek a földmérők...-konstatálta Rozi, ahogy meglátta a rikító neon zöld kabátos embereket osonni az ablak előtt.
* Jó estét kívánunk tisztelettel, egy jó kecsapsalátát kérnénk itt a kiskomámmal.
* Jaaj Ferikém, ne szédítsen már maga is itt a józanságával, ... ez meg mi- mutatott Karimán Ferenc mellett belibegő alacsony termetű mosolygós indiai fickóra, aki ahogy belépett a resti ajtaján, egyből megkezdte modern sámán táncát a fröccsentet műanyag asztalok között, és kezében himbálódzó 0,33l-es söreit kínálta a nagyérdeműnek, „Coca cola, szerveza, lagua” varázsszavakat kántálva, majd mikor kellő közelségbe ért a kiszemelt vendéghez, akkor óvatosan a kuncsaft felé hajolt és valamivel halkabban hozzátette „ Hass, U want hass?” S közben a másik kezéből egy jókora rudi hasis darabot mutatott diszkréten az asztal felé.
* Ja Ő?, a vonaton találkoztunk, valószínűleg rossz szerelvényre szállt, de nagyon jófej! 
Adjon Rozikám akkor egy turmixot.  

-És maga? Iszik valamit? -kérdezte a pultos nő Aachman-t
-Nézze, -perdült a pulthoz indiai barátunk, a rudi hasist észrevétlen a kendője alá rejtve.- én Karácsonykor Pécsi Zsófit dunyhám alá invitáltam interneten, de visszautasított, azóta nem foglalkozom a nőkkel.
-Mit beszél? Azt kérdeztem kér e inni valamit!
-Kisasszony! Tudja mi az a Szerelem? És az Élet?
Én se, de azért mondok valamit!
Szerelmes vagyok és Élek!
S ezzel üvöltve kirohant a restiből.
-Ferikém?! Szép kis alakokkal barátkozik.
-Miért mi baj van vele? Kicsit érzékeny, de nagyon rendes ember !, No látom nem készül az a turmix adjon inkább akkor egy paradicsom levet.
-Íí ezeket a hangokat hallatva visszatért az indiai barátunk egyenest az alvó sztyuárddresszhez lépett és így szólott:
-Kisasszony, olyan világok állnak közöttünk, melyeket ebben a pilanatban áthidalni nincs módunk. Ennek dacára, mégis hangot kell adjak ama mozannatnak, mely lelkem mélyén ütött tanyát, azzal a szándékkal, hogy önnel egy őszinte szót váltsak.
Perc Lili pedig csak aludt. Mélyen.
Az indiai féllábra állt, az alvó postásra szegezte tekintetét és így szólt: Na én azt javaslom magának, hogy menjen haza, üljön le a fotelba, tegyen be Harangozó Teri-t és sakkozzon.
Erre felhorkant a Postás, és nem tudta nem elmondani hogy mi jutott eszébe.
-A világban bizonyos elemek állandóan ismétlődnek. És mindegyiknek van saját periódusa. És ezek aktuális szuperpozíciója a világ jelenlegi helyzete. Mivel ezeknek az újból és újból felbukkanó elemeknek, más és más a periódusuk, a szuperpozíciójuk így lehet mégis kaotikus. Egy kis eszközt is akartam készíteni megfelelő sugarú kerekek forognának, különböző színes üvegekből, és a metszés pontjuk lenne átvilágítva. A keletkező szín pedig befolyásolná az egyes kerekek sebességét. Ebből a véges elemű összeállításból is egy teljesen soha nem ismétlődő (legalábbis nem periódikusan) mindig megújuló rendszer jönne létre.
- Nohát,-szólt az indiai-ez nagyon érdekes. Tudja én meg azt láttam álmomban amikor kicsi voltam, és le kellett feküdni az óvodában, hogy a világ egy másik oldalán, mindenki egy hegyről csúszik le vagy mászik fel épp. És itt ebben a világban akkor érezzük sugárzóan jól magunkat, amikor épp siklunk lefelé, és akkor nyűgösnek, fáradtnak, amikor épp mászni kell felfelé. És láttam egyeseket, akik nagyon vigyáztak nehogy lecsússzanak, és ha meg is csúsztak egyszer egyszer gyorsan úja vissza másztak, mások pedig mit sem törődve a helyzettükkel, csak siklottak siklottak, mert ezek tudatukat a világ azon oldalára összpontosították, ahol ez a suhanás fergeteg jó érzést keltett.. Viszont leérve a leejtő aljára ezek nem tudtak visszamászni, mert nem fejlődött ki a vázizomzatuk, mert soha nem másztak, mindig csak siklottak, így most a völgy rabjaivá lettek. Ezt látva persze egyesek még inkább megszeppentek és még jobban vigyáztak le ne csusszanjanak véletlenül. Viszont ezek a másik oldalon nem mutattak soha kicsattanó jókedvet, nem kurjongattak, mindig volt bennük egyfajta félelem, ami megtartóztatta őket. 
De voltak olyanok is, és ezek voltak számomra a legszimpatikusabbak, akik lele csúszkáltak egy egy kisebb szakaszon, aztán vagy mert megrémültek a sebességtől, vagy mert elestek, vagy mert valami hang azt súgta nekik, vissza visszakapaszkodtak a hegyoldalon. De kis időn belül ezeknek szép izomzatuk fejlődött, így már képesek voltak arra is  hogy egészen a völgyig ereszkedjenek, s aztán újra fől. Ettől persze még erősebbek lettek.    
-Igen?? és azt tudta e? hogy a fiatal sasok inból átrepülnek a szeles kanyonokon. Az öregek már az első szárnycsapásnál elhullanának végkimerülésben, mégis hamarabb átérnek mint a fiatalok, mert ismerik a szelek járását, s azt saját szolgálatukba tudják állítani? De amint ezt elmondta újból egyből álomra szenderült a fröccsentett műanyagszékben, úgyhogy az indiai barátunk mit volt mit tenni uzsgyi elillant. 

Nna menjünk ki egy cigarettára,- mondta a bakter Petinek.-vagy várjál, nem menjünk mégse, vagy tudod mit, mégéscsak …..
s ezzel ismét nyakon ragadta Petit és megindultak a kijárat felé. Az ajtóban még visszafordult s így szólt a pultosnőhöz:
-Rozikám, én százszorszép virágokkal borítanám be a szemhéjaidat, és a csókjaimmal poroznám be őket, hogy  Világraszóló szépségek szökkenjen szárba rajta.

-Nnna elég legyen most már, ne szédítsen itt engem,-mondta Rozi, s közben kontines méretű mezőkön milliónyi virág nyílott ki hirtelenjében a lelkében.
A Bakter észrevette ezt ( igen éles szeme volt az öregnek), s így folytatta:
-Rozikám, én máma is magával töltöttem ám a napot. Ott ült a szerelvényeken, én kezeltem a jegyét, kedvesen odaadta az érvényes tiketett, majd szép napot kívánt nekem, és tekintetét a tovasuhanó táj felé fordította. Én olyan boldog voltam, hogy azt el nem lehet mondani, Egyszer aztán délután felé leültem maga mellé kitölteni az útinaplót, még beszélgettünk is egy keveset. Kérdeztem hogy nézhetem e magával együtt ezt a tovasuhanó tájat, és maga azt mondta igen. Aztán nem bírtam ki kérdeztem mást is..
-Na ne mondja 
-De csak azért hogy valamiféle kontaktus legyen közöttünk, amolyan csere-bere, szavakat adjunk egymásnak, ha már puszikat nem lehet, tudja azt mondják, hogy a tárgyak is azért vonzzák egymást mert az apró pici részecskék cserélgetnek egymás között valamit, a gavitront, így nevezték, el de senki se tudja mi az.. Egyszer egy almafa alatt puszilgattam egy lányt, akkor jöttem rá, hogy nyilván ez a gravitáció lényege.
-Tudja ki mondott nekem ilyent már?
-Ki?
- A Cirják Pál!
-Jezumária! A  Cirják Pál?? és ki az?
-Ő volt az esztétika tanárom, áldott jó ember.
-És honnan tudott a gavitronról?
-Jaj, ő  nem a gavitronyról beszélt, hanem hogy amikor egyedül van akkor más emberekkel beszélget, és hogy mond valamit, s aztán odaképzeli a választ, hogy mit mondana a másik.
Peti eközben kezdett egyre türelmetlenebb lenni, mert nem tudta hogy most neki mi is a szerepe itt a történetben, nem tudta, hogy most lesz bagózás, nem lesz bagózás, visszaüljön a székre, vagy kimenjen egyedül, így hát arra jutott hogy nyösszen egyet jelezve a Bakternak miféle útvesztőbe került.
Ezt az apró hangot nagyon jól értelmezte a bakter, s gyorsan meglapogatta Peti lapockáit és azt mondta: -Na gyere csak Petikém, akko mondok neked valamit.
Ezzel megindultak kifelé a resti ajtaján. 
Odakinn szépen sütött a holdvilág . A záportól zamatos levegőben már szállingózni kezdtek a bogarak, csillogtak a sínek meg a nedves vaskorlát, a peron vadcseresznyéi pedig a csillagokkal vetekedve árasztották az áldást szanaszét.
S ahogy az ajtó kinyílt máris fergeteges áramlatok jöttek létre, aminek köszönhetően, príma remek lég kezdett a kocsmába szivárogni. 
-Tudod ki vagy te Peti? Na mondjad csak, ki vagy te pontosan?-kezdett rá a Bakter.
-Kappan Péter vasúti kisegítő, 22 éves Magyar állampolgár.
-Nem Petikém, te világegyetem önmagát vizsgáló szeme vagy. Érted ezt?
-Nem
-Na képzelj el akkor egy tésztát. Gyúrtál má tésztát?
-Gyúrtam
-Na emlékezz vissza rá ahogy gyúrod, gyúrod, a tészta meg hömpölyög a kezed alatt.
-Megvan?
-Igen
-Na, ahogy az ott hömpölyög hömpölyög mindig itt ott lesz rajta egy egy hupli.
-Igen
-Na már most képzeld el hogy az egyik ilyen huplinak hirtelen lesz  két szeme. 
-Jó.
-És nagy meglepettségében ez a hupli, elkezd körül nézni, és amit lát az nem más, mint a tészta. De mivel a hupli is a tésztából van, így mondhatjuk a tészta nézi magát a hupli szemén keresztül.
-Háth nem mondom... de honnét tud ilyeneket Bakterbá?
-Óvónéni mondta, na nyomjál le 20 fekvőt villámgyorsan.
-Mér?
-Hogy erős legyél, Petikém, na egy kettő.
Peti, mit lehet mit tenni alapon nekikezd a fekvőknek
-Azér kell hogy, kicsit mozogj mer mindjár elmondom neked mi a lényeg. És hogy az agyadba pörögjön a vér rendesen, hogy felfogjad, mer csak egyszer mondom el.
- Na kész 20 megvolt, - mondta feltápászkodva Peti.
-Na Petikém, látod azt a vaskorlátot? kérdezte a bakter  
-Igen látom
-Látod ott a végét, hogy kanyarodik lefelé?
-látom
-Na, szép az szerinted?
-hát... igen.
-Na ….és ott azt a vadcseresznyefát? Azt látod?
-melyiket? Itt van egy csomó.
-Mondjuk azt ott.
-Azt aminek a bringa van támasztva?
-Neeeem, hanem ott az kettővel balra.
-aha
- Na az szép szerinted?
-hát...igen
-Ez a nőci itt benn a restibe, szép szerinted?
-háát...igen
-Na, látod, ott a Hold. Látod?
-igen
-Szép?
-hát,..igen
-Na most gondolj bele, hogy onnét nézel le.
-Hogyérti Bakterbá?
-Láttál má természetfilmet?
-Igen
-Amúgy szép volt?
-igen
-Nagyon jó! De most nem ez az érdekes, hanem hogy olyat is láttál, amiben mutatták a Földet az űrből?
-háát nem emlékszem.
-Na Petikém, ilyen kék bolygó volt, apró pici a hatalmas űrben, megvan?
-háát... nem emlékszem.
-Azta Pánpéter fütyültető mindenit, ne mond má Petikém, hogy nem láttad még a Földet fölülről!
-Hát..az atlaszba, abban van egy kép...
-Nagyon jó!!! nagyon jó Petikém!!! abba gondolj bele, hogy onnan a Holdról azt látnád hogy nagy sötét űr, és egyszer csak hopp ott van a Föld, mint ott az a kép az atlaszba.Megvan? Érted, hogy ott állsz a Holdon, és látod a Földet, ezt a kék bolygót, és pont úgy néz ki mint az atlaszba. Megvan?
-igen
-Na és szép?
-háát,.. igen
-Na látod, szerintem is szép!Na és ez a vonat itt? Ez szép?
-hát ezt én mostam le délután!
-Naa! Ezér ilyen szép! Úgye hogy szép?
-Igen
-Na és ott a tető? Látod hogy csillog?
-Hát persze mer esett az esső. Bakterbá, miféle találóskérdés ez?
-Nem talalálós kérdés Petikém, és mindegy is most hogy miért csillog, lényeg hogy csillog azt kész. Na de szépni szép-e?
-Hát...szép. Csillog.
-Na és hallod ezt a madarat? Piszt! figye...
-hallom
-Na ez szép?
-háát,..igen
-Na ezaz Petikém látod? Erről nem szabad soha levenned a tekinteted!
-Na jó Bakterbá, de ha elröpül? 
-Nem a madárról Petikém, a Szépségről! A SZÉPSÉGRŐL!!! Ne úgy élj mint ha az utolsó napod lenne hanem mint ha az első, mintha most látnád először a világot. És az egész világot nézd! Az a baj Petikém, hogy az emberek olyan megtörtek lettek, hogy egyből a világot is széttörték magukban, sok kis apró világra. Külön világegyetem az újságos, külön világ a feleség, külön a buszsofőr, külön a kocsmáros, külön a vasutas, külön a szobatárs. Aztán ezek a megtört emberek ha esetleg azt is látják hogy egy egy töredéke a világuknak szarul van, akkor is úgy vannak vele, hogy no hiszen ez csak egy kis külön világ ami szarul van, oda se neki, inkább orientálódjunk valami melegebb terület felé. Nem látják a kötelékeket, a következmények láncolatát, ami minden egyes „külön” világot egybe összefűz. 
Tudod Petikém? -s ezzel újfennt meglapogatta Peti bordáit, majd megindult hazafelé az esőtől csillogó betonon, az immár kitisztult csillagos nyári ég alatt.
Peti még álldogált ott egy ideig végignézte újból a vaskorlátot, a vadcseresznyefát, a vonatot meg a madarat, és arra gondolt hogy igaza volt a bakternek, mert ezek tényleg szépek. S így ezen morfondírozva ő is megindult haza felé.
A restiben tovább aludtak az alvók, egyedül Rozi volt ébren, és várta a baktert, de hiába, mert aznap már nem ment vissza. Úgyhogy feltett egy régi Rolling Stones lemezt, és készített magának egy sport fröccsöt.