Érdekes hogy semmi dolga tulajdonképpen nincs az embernek

Érdekes hogy semmi dolga tulajdonképpen nincs az embernek, de ha kreál magának egy kis feladatot, projektet, az milyen új minőségű létet von maga után. Olyan jó lesz, olyan teli. Én azt vettem észre, hogy azt szeretem, ha van valami projekt ( mosogatás, krumplihámozás, dekkgyüjtögetés, filmvágás, munkába menés) és közbe csinálom azt az agyamba, mint mikor nincs semmi projekt. De mégis úgy vettem észre hogy azért valami kis projektet azért szívesen kerítettem. Valami megnyugtató érzést nyújtanak ezek a projektek, s ebben a nyugalomban, már lehet élvezni a szabad projekt nélküliséget. Picit olyan ez mint amikor az iskolában, vagy a társadalomban, megadnak bizonyos kereteket, amik között aztán tessék a legszabadabbnak lenni! De lehet hogy a szabadság érzéséhez kell is némi keret, mert ha semmilyen keret nincs, akkor a szabadság nem is tudatosulhat, mint pl. a sötét nélkül a világos. Ezért jó talán ha van egy ici pici keret, hogy egyáltalán legyen értéke, értelme a szabadságnak, viszont tényleg ici pici legyen, hogy nagyon ne korlátozzon.
Úgy jutott eszembe, hogy jöttem haza a kis emelkedőmön, amikor is arra gondoltam milyen jó lesz majd ha haza megyek, meg tulajdonképp már az is jó lesz ha megjön a fizú, aztán utána már úgyis mindjárt megyek haza. Mert itt nem lehet semmit csinálni ez egy kivároda. És akkor arra gondoltam, hogy mi az amit viszont majd otthonra tervezek nagy tettek? És arra jutottam, hogy tulajdonképpen nem tervezek semmit. Tehát tulajdonképpen azt ami itt van. És mit is várok a fizutól? Nagy tivornyát, eszem iszomot tervezek? Tulajdonképpen nem. Kb most is rendesen eszek amennyi kell, finomakat főzök. Hát akkor má most is olyan mintha má megjött volna a fizum és otthon lennék. Csak épp nem tudok mit kezdeni a nagy szabadságommal. Mert az a kényszer képzet  vendégeskedik már megint az elmémben hogy valamit csinálni kell, s mivel itt.. hát mit lehet csinálni, hát majd otthon kell biztos valamit csinálni, és én most ezért „várok” arra hogy haza mehessek és csinálhassam azt a valamit. Ennek az attitüdnek már korábban is elkaptam a grabancát az elmében.
Most Máthé Anita és a pocaklakó teljesen speciális és különleges tényező, de ezeket most elhanyagolva, az általános élésre vonatkoztatva így áll a bál. 
Egyébként a pocaklakó fejlődésével párhuzamosan bennem is fejlődik egy új világkép. Végül is már meglévő korábbi morfondír elemek lépnek át a gyakorlati világképembe, s kezdenek hatni nap mint nap, percről percre. A Föld-élőlény mint kognitív séma, ( a fraktál egy alága) az Univerzum élőlényben . S hogy nekem itt tényleg a derű az egyetlen feladat. Ami itt végül is nem nehéz. Mert azért itt elég Szép. Azért méghozzá a derű, hogy ez a nagy élőlény egészséges legyen. És hogy ez miér jó? Na itt megáll a tudomány, viszont érezni érzem hogy ez így lesz Jó.

u.i.:
Miért jó az ha jó valami?
Hát mert jó!
Ho ho ho