A szenteltvíz forraló és a figyelem

Egy szenteltvízforraló ólvadék suszter, halkan néhány lábujj közé osont. Erre egy orrlikból levegő áramlott kifelé. Pszt mondta a suszter, de már akkor felébredt a figyelem. A szenteltvízforraló mozdulni se merészelt. Gondolta kivárja míg újraelalszik a figyelem. Huszonháromezer évig állt mozdulatlan egyhelyben,mint egy kőszobor. De a figyelem még csak egy ásításra sem méltatta produkcióját. Még csak nem is pislantott, nehogy addig valami óvatlant tegyen az olvadék suszter. Várt hát még huszonháromezer évet. De nem történt semmi változás. Arra gondolt hát a szenteltvízforraló, hogy talán egy kedves történettel álomba tudja ismét ringatni a figyelmet. És akkor megszólította. Körmönfontan így kezdte: jé te itt vagy? észre se vettelek. Mit csinálsz te itt?
De a figyelem nem mozdult, szemöldökét összeráncolva, nyíl egyenesen a szenteltvízforralóra szegezte tekintetét. Az Emlékezet közben  halkan, óvatosan melléje surrant és a fülébe súgta: ne mozdulj, még csak meg se moccanj, rám is csak ezzel a fél füleddel figyelj, óva intelek eme alak beszédjének követésétől. Harminckilencmilló  négyszázezerkilenc éve és 17 napja is behúzott a csőbe, mikor azt mondta a világmindenség törvényének végső, egyetlen, legegyszerűbb formája egy fekete úszó gumi cső végén van. Majd csibész módjára ketté metszett egyet, és miután mohón belesétáltál, újra összeillesztette. És te 19 másodpercig  csak azt ismételgetted „fekete fekete  fekete, pereg e szekere kereke, de velem e menete  remek e,  meglelnem erre benn lehet e,   mely elemet elme te keresel, mer erre be egyre egy felesel, fekete fekete fekete” 
S mire a figyelem felocsudott, az Emlékezettől a szentelt vízforraló már hét határon túl járt az észen.