A legsötétebb nap

A legsötétebb nap, avagy a Nap születése elött 18 nappal, mégis úgyérzem, hogy rendbe jöttek a dolgok. 

Az írásnál azt hiszem nem az a lényeg hogy mit és hogyan írunk, hanem, hogy mit érzünk közben, (az olvasó az más tészta, le kell szarni az olvasót, az majd úgyis teljesen más hangulatba lesz, ha majd van kedve akkor bele éli magát ebbe)
Mindenesetre, az jutott eszembe
Hogy olyan gyorsan váltakoznak az emberben az érzések ( a gondolatok is változnak, de azok még okésan), hogy ez lehetetlenné teszi az egyidejű őszinteséget és megbízhatóságot.
Vagy be kéne vezetni, hogy senki ne várjon el senkitől semmit, látva azt a tényt hogy csak úgy lehet őszinte az ember, ha egy régebbi helyzetében érzett, gondolt dolgokat kész feláldozni a jelen zavartalansága érdekében.
Vagy értsük meg hogy ha senki sem őszinte, hisz hogyan is lehetne kitartani egy érzés ,  egy gondolat mellett, egy ilyen dinamikusan változó környezetben. Kénytelen az ember alakoskodni, úgy csinálni, mintha nem is változott volna semmi, és ő pedig remek megbízható
Vagy keressük az állandó dolgokat( a diagonális mátrixot), és azokban pedíg legyünk rendíthetetlenül őszinték?
ja ez végülis jól hangzik.
De nem is erről akartam írni.
Azt a jó érzést akartam újra átélni azáltal hogy körül somfordálom, mámorító szóképekkel, amit az elején említettem. Megjegyzem fogalmam sincs hogy miért.
Szóval azt se tudom, hogy miért éltem át és azt se hogy miért akarom leírni.
Most már mind1